Ajak tetoválás
Ezen a területen nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük, hogy valaki hajlamos-e herpeszre, mert abban az esetben tetoválás előtt legalább 3 nappal Telviran 800mg-t kell szedni, amit folytatni kell a tetoválás után is egy pár napig. A szájtetoválás lehet csak egy szép kontúrvonal. Akár lehet az egész szájat teljesen egységes színre tetoválni. Most nagyon divatosak a paszteles, natúr, lágy színek, árnyalatok, de az erősebb színek kedvelői is kedvükre válogathatnak. Tökéletesen viselhetők a mindennapokban, a színt és a formát a Te egyéniségedhez választjuk, amit szívesen viselnél, látnál viszont magadon. A tetoválást először mindig túl erősnek látjuk, de ez nem tart csak 1-2 napig, majd ezt követően 2-3 hét elteltével el is tűnhet. Aggodalomra semmi ok, mert 3-5 hét az, amikorra beérik a szín. Ezért is van, hogy a korrekciót 3 hónapra rá ismételjük, mert akkor látjuk, hogy mennyi pigment maradt szépen, egységesen a tetovált területen. A korrekcióval tömörítjük a pigmentet, egyenletesebb lesz a tetoválás.
Ajak tetoválás utóápolása
- Legalább egy hétig ne érje víz.
- Tilos a szauna, gőz, szolárium.
- Tilos alkoholt fogyasztani.
- Portól, szennyeződéstől védeni kell.
- Tilos a sebet lekaparni vagy ledörzsölni.
- Fontos otthon az utóápoló használata megbeszélés alapján.
Korrekció
Minden esetben 3 hónapon belül.
Ellenjavallatok
- Allergia: pigmentre, lidokainra, egyéb érzéstelenítőkre
- Vírusok vagy bakteriális fertőzés (aktív herpesz, influenza, kötőhártya gyulladás, nátha, ...)
- Antibiotikus szedése alatt és utána 2 hétig nem tetoválok
- Hepatitis, AIDS, TBC, ...
- Tetoválandó területen acne, bőrdaganat, szövetszaporulat, szemölcs, anyajegy vagy bármilyen elváltozás
- Plasztikai beavatkozás, műtét, lézer 3 hónapon belül az adott területen
- Autoimmun betegség
- Terhesség, szoptatás
- Pikkelysömör, ekcéma az adott területen vagy közelében
- Béta blokkoló metaprolol, bisoprolol, digoxin szedése
- Depresszió, szorongás, pánikbetegség, antidepresszánsok, nyugtatók állandó szedése
- Alkoholizmus, májbetegség (zsírmáj nem kizáró ok)
- Pajzsmirigy vagy egyéb hormonális betegség (végezhető tetoválás, de a tökéletes végeredmény nem garantálható)
- Cukorbetegség, vércukorszint csökkentő szedése
- Hemofília, vérhígító szedése
- Véralvadási zavarok
- Orbáncfű rendszeres fogyasztása
- Kezeletlen vérnyomás problémák, szívbetegség, szívritmuszavar, állandó 90 feletti pulzus
- Kemoterápia, sugárkezelés, rákbetegség 5 éven belül (orvosi írásos beleegyezéssel hamarabb is végezhető tetoválás)